BIGtheme.net http://bigtheme.net/ecommerce/opencart OpenCart Templates
Home / Képtár / 2018.08.04-08. Missziós tábor Nyíregyházán

2018.08.04-08. Missziós tábor Nyíregyházán

Már több alkalommal vettem részt missziós táborban, de ez az idei számomra is különleges volt, mert a kistestvérem, Kornél első alkalommal táborozott velünk. Mindketten nagyon készültünk, ő azért mert ez már olyan „nagyfiús dolog”, én pedig alig vártam, hogy lássam, hogy tetszik neki az a rengeteg érdekesség, ami egy missziós tábor sajátossága.
A lelki feltöltődésünkről Sebastian atya, Attila atya, Csaba atya és Ábel püspök atya mellett a római katolikus szertartások különlegessége gondoskodott. A szórakoztatásunkról pedig Éva néni, Ibolya néni, Lívia néni, Laci bácsi mellett a többi animátor a változatos programokkal.  Nekem a máriapócsi zarándoklat nyújtott a legtöbbet, ahol Püspök atyával közösen imádkoztunk, Kornélnak a kedvence persze a habparti és az állatkerti látogatás volt.
Utolsó este a vándordíj átadása után közös táncolással zártuk a tábort, ami megkoronázta az együtt töltött hetünket.
Annyira örültem, hogy láthattam, hogy Kornél mennyire élvezi a táborozást, és természetesen mindketten élményekkel telve tértünk haza.

Klepács Klementina

Nagyon szuper volt! Jövőre is megyek!

Klepács Kornél

Kedvenc pillanataim a Missziós táborból

Július 4-én fél háromkor kezdődött el a Missziós tábor a Szent Imre kollégiumban.
Mindenki izgatott volt, amikor szüleinktől el kellett búcsúzni. Hatan voltunk a szobában Éva nénivel. Az első napon csoportokra osztották a táborlakókat, majd Szent Liturgiával zártuk a napot. Második napon elsétáltunk az állatkertbe az erdőn keresztül. Harmadik nap Máriapócsra látogattunk el. A templomban felavatták az új missziósokat. Délutánra habpartyt szerveztek nekünk a kollégium udvarán. Nagyon élveztük és sokat nevettünk. Negyedik napon kezműveskedtünk és játszottunk az udvaron. Két új barátnőt szereztem Budapestről és Sárospatakról. A kedvencem az ébresztés volt, mert gitáros énekekkel ébresztettek minket.
Nagyon tetszett a tábor, remélem jövőre is mehetek.

Szabó Ada Szofi

Nagy izgalommal készültem életem első többnapos ottalvós missziós táborára. Már a tábor mottója: “Uram, jó nekünk itt lenni” is arra utalt, hogy csodaszép napok várnak ránk. A tábor szervezőinek és Sebastian atyának köszönhetően minden nap új élményekkel gazdagodtunk. Pl: a 120 fős gyereksereggel sétálva mentünk a nyíregyházi állatkertbe. Pénteken Máriapócsra mentünk ahol szentbeszéd által megtanultuk, hogy mi is valójában a missziósok küldetése. A nap fénypontja a tűzoltók által a számunkra rendezett habparti volt. Ami számomra a legkedvesebb élményt nyújtotta a táborban, a sok zene, vidámság, a zenés ébresztő, a zenés liturgiák, és hogy minden napnak megvolt a saját igéje, amit boldogan hallgattunk és szívtunk magunkba.
Remélem jövőre is részt vehetek egy ilyen csodás csapattal egy ilyen fantasztikus táborban.

Schvenka Vanda

2018. július 4-8-ig tartott a missziós tábor, ami Nyíregyházán került megrendezésre. Az ország több pontjáról jöttek gyerekek. Nagyon sok új gyereket ismertem meg. Ez a hét nagyon színes volt számomra, mert elmentünk az állatkertbe és voltunk Máriapócson. De nekem a habparti tetszett a legjobban, azért mert olyan nagy hab lett a végére, hogy még engem is ellepett.
Remélem, hogy jövőre is ilyen sok helyről fognak jönni gyerekek. De én is nagyon szertnék menni.

Toka Márta

Ne habozz! No, ez az a mondat, ami nem hangzott el a táborban… Épp ellenkezőleg: az együtt töltött napok egyik legnagyszerűbb élménye volt a tűzoltófecskendők trükkjével létrehozott habfürdő. Hozzávalók: missziós gyerekhad, meleg idő, türelmes tűzoltók. A feladat egyszerű: dobj minél több habot a társadra, nevess sokat, érezd jól magad! Remekül sikerült, jót mulattunk. Nagyszüleim tátott szájjal hallgatták a beszámolómat, mert nem hallottak még ilyesmiről. Nagyapám végül ennyit mondott: örülök, hogy “haboztál”, de missziós gyerekként soha ne habozz, ha a hitedet meg kell vallanod!
Köszönöm a sok szép élményt a szervezőknek.

Gyurkovics Kíra

2018. július 4-től 8-ig Nyíregyházán volt a Missziós tábor. Először vettem részt benne. Izgultam, de minden jó volt. Első nap, szerdán elfoglaltuk a szobáinkat és voltunk liturgián. Második nap kigyalogoltunk az Állatparkba, fárasztó volt, de jól éreztem magam. Este fáradtan bújtunk ágyba. Harmadik nap Máriapócson jártunk, nagyon szép volt a kegytemplom. Itt avatták be az új missziós gyerekeket. Mikor visszaértünk, habparty volt! Negyedik nap a gitárosokkal ébresztettünk! A kézműves foglalkozáson csináltam két karkötőt a Missziónak, egyet anyának és egyet magamnak. Ötödik nap volt a táborzáró szentmise, ahol Sebastián atyától útravalót kaptunk a következő táborig. Ez után már csak a búcsúzás maradt, és mentünk haza. Nagyon jó volt a tábor, és jövőre is szeretnék jönni!

Kenderes Anna Mária

Az idei missziós tábor különleges volt, mert mi voltunk a házigazdák és bemutathattuk városunkat az ide érkezőknek. Apukámmal mentem a Szent Imre Katolikus Iskolába, ahol volt a gyülekező. A táborban ott volt a testvérem is, aki már a felnőtteknek segédkezett a szervezésben. Színes programokkal telt el ez az öt nap. Nem volt teher sokadszor ellátogatni a Vadasparkba, vagy a Máriapócsi Szűzanyához, mert mindig nagyszerű élmény ezeken a helyeken barátokkal lenni. Tudom, hogy a táborokban, missziós találkozókon mindig jó programok vannak és, hogy új barátokat ismerhetek meg. Én ezért szeretek ebbe a táborba járni és ehhez a közösséghez tartozni. Most sem csalódtam!

Deák Dalma

Érdekelhet

2018.12.11. Nagycsoportos óvodások látogatása az első osztályban

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás